Első bejegyzést írni rettentően nehéz. Addig nem is gondolkoztam ezen, amíg bele nem kezdtem. Miről szóljon? – tettem fel az első kérdést magamnak. Köszöntsem az olvasókat? Köszönjem meg mindazok segítségét, akik támogattak és lehetővé tették, hogy ez az oldal megszülessen? Írjak interjút; ajánljak könyvet, koncertet, előadást; vagy elmélkedjem egy jelenségről?
Végül rájöttem! Miről másról is írhatnék egy rövid szösszenetet, mint mindennek az alapjáról, a hivatásomról, az újságírásról?!
Merthogy az újságírás MESTERSÉG és MŰVÉSZET.
Ezt a meghatározást – utólagos engedelmével – Harle Tamás újságíró, író, médiatanár könyvének címéből (Az újságírás mestersége és művészete) kölcsönöztem, és meggyőződéssel vallom is.
Egyesek szerint az újságírás tanítható, mások viszont úgy vélik: erre születni kell. Én azt gondolom, hogy – mint minden más szakma esetében – az újságírás alapjait meg lehet, sőt: meg is kell tanulni. Ettől (is) lesz valaki újságíró. Ismerni kell a műfaji kritériumokat, igenis tudni kell helyesen írni – nem, nem mindent javít ki a Word –, és tisztában kell lenni azzal, milyen témához milyen műfaj illik. Mindezt (például) az említett könyvet forgatva és sok gyakorlás útján el lehet sajátítani.
Ám van, ami szerintem nem tanítható. Az pedig az érzék. Önmagában ez elég homályos fogalom, se füle, se farka, de talán az alábbi kulcsmondatok segítségével érzékeltetni (hopp-hopp) tudom, mire is gondolok.
Légy tájékozott, kíváncsi, nyitott a világra!
Kételkedj, és ha lehet, ne elégedj meg egy igennel vagy egy nemmel!
Lásd meg az összefüggéseket!
Gondolkozz az olvasóid fejével, hiszen nem magadnak írod a cikkeket!
És: teremts értéket!
Ezek a kritériumok, persze, nincsenek kőbe vésve, sőt szerintem még leírva sem voltak eddig, ugyanakkor – saját tapasztalatból és tanáraim útmutatásai alapján – azt vallom: ezeket egy jó újságírónak szem előtt kell tartania. Most, mivel ez nem egy interaktív cikk, én leszek saját magam ellenfele is, és azt mondom: oké, de érdekli-e mindez az olvasóimat? Figyelembe véve a 3. pontomat, azt kellene válaszolnom, hogy nem. Hiszen mennyi az esélye annak, hogy csak újságírók olvassák ezt az írásomat? (Meg nem is ez a célom.) Akkor mégis miért született meg ez a bejegyzés? A feleletem pedig – elnézést a személyiséghasadásért – az, hogy mert fontos. Az olvasók szempontjából is. Ezzel igyekszem ugyanis rávilágítani arra, milyen elvek, értékek, gondolatok mentén írom majd a cikkeimet, mire számíthatnak, akik velem tartanak.
És ha már az értékteremtés központi fogalma az oldalamnak, el kell mondanom: számomra ez az oldal óriási érték.
Hosszú út vezetett ugyanis idáig; sok kérdés, gyötrődés, bizonytalanság, kétely előzte meg a létrejöttét. (Persze nem azt mondom, hogy ezekből már semmi sincs, de úgy érzem: alakul.) És mint ahogy Ádám és Éva sem segítség nélkül érkezett a világra, úgy a honlapom megszületésében is jó páran közreműködtek.
Szeretném tehát megköszönni…
… először is Eszternek, aki inspirációt adott, támogatott, színt választott és számos, apróságnak tűnő, de nagyon is lényeges elemre felhívta a figyelmemet. Hálával tartozom a vőlegényének, Gábornak, illetve az ő kollégájának, Gábornak – nem, nem viccelek, tényleg dupla Gábor 🙂 –, mert ha ők nem lennének (programozók), akkor oldal sem lenne. Mellettük szeretettel gondolok Anikóra és Vikire, akik szintén bátorítottak az oldal létrehozására, és akik – Eszter és az ő drága szülei mellett – lelkes olvasóim.
És természetesen NAGYON-NAGYON köszönöm neked, Kedves Olvasóm is, hogy cikkről cikkre velem vagy!
Vélemény, hozzászólás?